2012. március 9., péntek

Ahány virág annyi szokás




A képen  egy karácsonyi kaktusz látható.Általában decemberben szokott virágozni, 1-2 héttel az ünnepek előtt.Most vagy megsértődött vagy valami megzavarhatta a bioritmusát, mert március elejére időzítette a dolgot.








A ciklámen viszont semmivel se törődik, szerencsére. November vége óta kitartóan gyönyörű.

2012. március 8., csütörtök

Állatvilág

Az oroszlán mama elfordult újszülött kölykétől és nem volt hajlandó táplálni. Matyi, a kis oroszlán cumis üvegből kap enni, emberek őrzik, védik az állatkertben. Gondozói szeretnék, ha idővel  visszatalálna társai közé, ezért igyekeznek nem elkényeztetni. A képet látva ez nehéz dolognak tűnik.


A galamb viszont gondos mamának bizonyul a kép alapján. Egy ágon üldögélve mindkét szárnya alá bepakolta a fiókáit, akik irigylésre méltó biztonságban érezhetik magukat.


2012. február 28., kedd

A tél újra itt van

Az elmúlt 2 nap meleg volt és verőfényes. Joggal hihettük, hogy itt a tavasz.
Erre tessék, ma csaknem 10 cm-es hó esett, szinte mindenütt fehérség.
A tél még nem enged el minket egykönnyen.
Következzen pár kép a közelmúltból, a nagy hidegek idejéből.
Az én kedvencem az első, de mindegyik különleges a maga nemében.
Jó nézelődést!


2012. február 27., hétfő

A borostyán ereje

Messziről érkezett a lánc, Litvániából. Ajándékba kaptam, szeretettel hozták nekem. Nemcsak szép, hanem különleges hatással bír.
















Feltölt energiával, ugyanakkor meg is nyugtat. Jó nézni a különböző, kicsit szabálytalan szemeket, mintha tűz lobogna némelyikben.

2012. február 26., vasárnap

Kívánság
















Ez a kép derűt és nyugalmat áraszt. Legyen részünk benne a hét folyamán!

Film és könyv

Szerencsés vagyok, mert  két jó időtöltés is akadt erre a hétvégére.

Az első Guillaume Musso Vissszajövök érted című könyve,amit még pénteken a metrón elkezdtem olvasni és alig tudtam letenni. Nemrég fejeztem be, pedig elég vaskos  kötet. A hátlap szerint szokás az írót Coelho-hoz hasonlítani. Szerintem sokkal jobb, érdemes belevágni.

A szombat esti meglepetés pedig az Életrevalók volt,  a Toldi moziban. Bevallom a pattogatott kukoricás vödörrel érkező nézősereg kicsit elbátortalanított, de szerencsére nem volt zavaró.A film annyira magával ragadt, olyan emberi, hogy semmi nem ronthatta volna el. A két főszereplő remek összjátéka,  Driss ( Omar Sy) harsány életigenlése, Philippe (François Cluzet) finom néha bátortalan mosolya, reménykedése igazi élmény.

 http://filmtrailer.hu/film/eletrevalok-intouchables/

2012. február 16., csütörtök

Kutyasors egy nyári estén



A képen látható kiskutya pokoli mérges tekintetet vág.
Nem is csodálkozhatunk rajta.
A gazdi és a barátnője vidáman beszélgettek, fagyiztak.
Körülöttük mindenki finomságokat evett-ivott.
Ez a csöpp kutya semmit se kapott.