Egy este a Varázskertben

Pár nappal ezelőtt a A varázskert örökösei című előadáson vettem részt.
A Vakrepülés Színtársulat tagjai komoly felkészültséggel, igazi színházi élményt nyújtottak. 

Életemben először voltam olyan előadáson, amely teljesen sötétben zajlik, a szereplők  egyike sem lát. 

Kezdéskor szivacspárnákon foglalunk helyet, majd hirtelen kialszanak a fények és az orromig se látok.

Pár perc múlva már nem akarom minél nagyobbra nyitni a szemem, hanem próbálok az egyéb élményekre figyelni. Hallgatom a surranó hangokat,a  csengettyűket, a tündérek által keltett  szelet és vihart. Ez annyira   leköt,  hogy már  nem zavar az éjszaka feketesége. Olyan mesejáték ez, melynek gyermek és felnőtt együtt tud örülni. A szombati előadáson sok volt a gyermek, de gyanítom ez máskor is így lehet. Előadás közben feladatokat is kaptunk. Különös volt  teljes sötétségben a kezünkbe adott madzaggal egyszerre kihúzni a  varázsgyökeret,  átjutni a titkos alagúton, úgy, hogy a  tájékozódást csak a hangjával segíti egy vidám manó.

A betétdalok, a szöveg és tiszta énekszó egyaránt  magával ragadnak, megtanulunk egy varázsigét  és a percek repülnek. Majd váratlanul felgyulladnak a fények, ekkor derül ki, hogy  már senki nem ott ül,  ahol az előadás kezdetén.

A kicsi színpadon pedig ott állnak ők,  a társulat tagjai, akik igazi profizmussal megajándékoztak minket, úgy gondolom, egy életre szóló élménnyel.